10 Hatalmas Hazugság a Gyerekkorodból, Amit Még Mindig Elhiszel!!!

  Megtekintés 318,647

LEGJOBB [MAGYAR TOP 10]

8 hónapja

IRATKOZZ FEL ||| goo.gl/JYlg92
10 Hatalmas Hazugság a Gyerekkorodból, Amit Még Mindig Elhiszel!!!
A gyerekkor a csodálatos hitek korszaka. A szülők a gyerekeiknek azt tanítják, hogy aki egész évben jól viselkedik, az rengeteg ajándékot kap majd karácsonykor és a mikulás is teletömi a csizmát.
Egy hihetetlennek hangzó nyúl is eljön húsvétkor, aki emlős létének ellenére csokitojásokat tojik több millió kertbe. És ott van a fogtündér is, aki annyira a tejfogak függője, hogy minden gyereknek pénzt ad ezekért cserébe.
Előbb vagy utóbb mindig kibukik az igazság és a gyerekek egyszer csak ráeszmélnek, hogy ez mind csak egy hatalmas mese, amivel a szüleik éveken keresztül tömték a fejüket.
De az előbb említett dolgokon kívül léteznek olyanok is, amit még felnőtt korunkban is elhiszünk, mivel ezeket a téves információkat és hazugságokat éveken keresztül hallgattuk és valamiért elfelejtettek szólni nekünk, hogy ez nem teljesen így van.
Szóval hogy egy életre helyre tegyem a fejedben ezeket az apró berögződött tévhiteket, a mai videóban olyan hatalmas kamukat hoztam nektek, amivel a gyerekek fejét tömik.

Megjegyzés
LEGJOBB [MAGYAR TOP 10]
LEGJOBB [MAGYAR TOP 10] 8 hónapja
Neked milyen hazugságokkal tömték tele a fejedet gyerekkorodban?
Nagy Ferenc
Nagy Ferenc 8 napja
Hogy a rágó bele ragad a belembe. Nem csak nekem mondták ezt és egyesek ezt el is hitték de én soha!
Cicu Icu
Cicu Icu 8 napja
Ja és a répától való fütyülést is elhittem.
Cicu Icu
Cicu Icu 8 napja
Mikulás,fog tündér, ha a kutya egy kis csokit eszik meghal ha lenyeled a rágót, 10 évig a gyomromban. A kínai nagyfal látható az űrből, meg ilyenek. 😒😒
Olivér Rácz
Olivér Rácz 13 napja
nekem a jézuskát amit írtam azt hozza aztán PS4 ét kértem aztán anya a szekrény ből elő veszi a PS4-et amikor kinéztem a szóbából annyira szomorú voltam
Stellbodabe Illés
Stellbodabe Illés 28 napja
@Емілія Кочиш jól van tudom, de könnyebb volt beírni, mert nem jutott eszembe a szó
Lili Abrudán
Lili Abrudán 14 órája
A föld gömböjű és az északi és a béli sark vidék kissé belapult
Noel Hock
Noel Hock 2 napja
Szerintem semelyik
Adriel 277
Adriel 277 6 napja
nekem olyat modnott régen az angoltanárom hogy HOGY-al nem kezdonk mondatot
Zaránd Fentor
Zaránd Fentor 7 napja
9:00 Tanár: háttal nem kezdünk mondatot Én:miért? Tanár:HOGY MIÉRT? BEÍRÁS!!!!!
Cicu Icu
Cicu Icu 8 napja
Engem is megrázott mikor rájöttem hogy nincs mikulás meg fogtündér. 😅😭😌
Bella Baranyi
Bella Baranyi 14 napja
Szerintem az is ilyen hogy ha sok répát eszel, fütyülni tudsz
Gabriella Barta
Gabriella Barta 15 napja
nekem a tanárom minig azt mmonta hogy háttttttttaaalll nem kezünk monatot
Taetea
Taetea 18 napja
A Föld geoid alakú.
Virágh Dora
Virágh Dora 21 napja
Like akinek azt mondták a szülei hogy a Jézuska hozza az ajándékokat. 👍
kovacs ferenc
kovacs ferenc 25 napja
LÉTEZNEK
chenqian zhu
chenqian zhu 26 napja
a puputevés
Gerda amung us
Gerda amung us 26 napja
Zsír van a pupu teve púpjában
Nagy Ferenc
Nagy Ferenc 27 napja
Amikor én lenyeltem egy rágót nem lett tőle semmi bajom. 🤨 Tudom hogy nem arra való a rágó hogy lenyeljük de én már többször is csináltam. Mert szeretem lenyelni a rágót.
tamas polgar
tamas polgar 27 napja
12 vagyok nem hiszem el a tündér meséket
Violetta Nanasi
Violetta Nanasi 27 napja
A tevéset is a tanár mondta...
csilla szabo
csilla szabo 28 napja
Mid😂
Balázs Varjú
Balázs Varjú 28 napja
Nem tudom ki tudta így de az Everest ellentétben a nagyfallal tényleg látható az űrböl bár nehezen kivehető de látszódik Enstein pedig nem rosz tanulóvolt hanem egyszerüen nem szeretett iskolába járni szívesen lógott ezért lett elhíresülve róla hogy rosztanuló volt ami pedig a fizikát illeti szívesen tanulmányozta a könyveket de unalmasnak tartotta az órai fizikákat mert úgy volt vele hogy elavult és bizonyos dolgokkal nemfoglalkoztak órán esetleg gyengén vagy félig magyarázták el amikor járatlan útra tévedt a tanár. Igen lógott de nem azér hogy baromságokkal üsse el az időt hanem töbnyire hogy utána nézzen a kérdéses tanításoknak hogy a jelenlegi tudományos kar hogyan vélekedik erről és megpróbált válaszokat keresni azokra a kérdéses vagy éppen szerinte rosszul megválaszolt állításokra amiket nemtudtak szószerint bebizonyítani vagy nem volt rá magyarázat!
Petka 34
Petka 34 28 napja
Én a jézuskát hittem el😭😭
BOGLÁRKA BÖJTE
BOGLÁRKA BÖJTE 28 napja
Anya:kislányom ne igyál este a kólábol Én:De miért? Anya: mert nem tudsz aludni tölle! Én:De én ittam belőle és eltudtam aludni...
Robert Munteanu
Robert Munteanu 29 napja
Kolumbusz azért indult útnak ,hogy bebizonyítsa ha a föld gömbölyű akkor a hosszabb úton is eljut indiába (vagyis megkerüli a fél bolygót).
Péter Katona
Péter Katona Hónapja
Azért néz ki a vér kékesnek, mert a szén-dioxidos vér látszik.
DJADAM DJADAM
DJADAM DJADAM Hónapja
Azért hiszik azt hogy enstein rossz tanuló volt mert Németországban fordítva vannak a jegyek
Viki Cziraki
Viki Cziraki Hónapja
IoI
Viki Cziraki
Viki Cziraki Hónapja
én tudtam hogy nincs jézus lol
Nóra Varga
Nóra Varga Hónapja
Anyukám nem hülye. 8-éves koromban anya el mondta az igazságot, a Jézuskáról
xXFyreZoneXx
xXFyreZoneXx Hónapja
A Jézuska nem hoz ajándékot, ellenben lehet hogy volt egy olyan tőrténelmi személy (Jézus) aki jó tetteket hajtott végre!
Debreceni Gergő
Debreceni Gergő Hónapja
4:32 hol a folytatás???
Botond Parács
Botond Parács Hónapja
Én már párszor lenyeltem rágót de nem éreztem semmit
Feri Nagy
Feri Nagy Hónapja
Én ezek közül még olyan is van amit nem hallottam pedig falusi vagyok amit meg hallottam azt meg nem hiszem el
LOS SANTOS LSPD
LOS SANTOS LSPD Hónapja
Én ezeket már tudtam meg már anyának is elmondtam xd
Erzsébet Száraz
Erzsébet Száraz Hónapja
az utolsót kipróbáltam és a tanár kiküldött az óráról
Ingalil Sharkweb
Ingalil Sharkweb Hónapja
osmosis szóról ugrik be... senki ne nézze meg az osmosis jonest
Ingalil Sharkweb
Ingalil Sharkweb Hónapja
rengeteget? 1 elég!
Kármen Tóth
Kármen Tóth Hónapja
Én most hallottam ezeket először!😂😂😂🤣🤣👍👍
Barrio Benet
Barrio Benet Hónapja
Vic volt
Barrio Benet
Barrio Benet Hónapja
Faszal🙂🙂
just._. lena._.7w7
just._. lena._.7w7 Hónapja
A hát
emese szocs
emese szocs Hónapja
Valójában létezik Isten
Noé Csetvei
Noé Csetvei 2 hónapja
A fiam 6 éves meg nészte és asztán bögöt egész na
Robert Miklos
Robert Miklos 2 hónapja
A kaméleon és a teve egész idáig téves hit volt bennem :D
Petra Forintos
Petra Forintos 2 hónapja
Huh annyira szerencsés vagyok! A szüleim soha sem hazudtak ilyenekről!
Ádám Czibor Ádá
Ádám Czibor Ádá 2 hónapja
Egyikse
zLense
zLense 2 hónapja
HÁTTAL NEM KEZDÜNK MONDATOT! HAS, NEM TUDOM.
Menyhárt Márkó
Menyhárt Márkó 2 hónapja
Uhh...azt hittem azt fogod mondani hogy többen hisznek a lapos földben mint egy gömbölyűben.
Jozsef Kis
Jozsef Kis 2 hónapja
Ööö semejik!
Dini Gamer
Dini Gamer 2 hónapja
Egyátalán nem mese🤬
Sanyi Jutuber
Sanyi Jutuber 2 hónapja
A felnőtt is gyerek, csak idősebb.
István Jánosi
István Jánosi 3 hónapja
Ha jól tudom, a kaméleonok nem a testtartásukkal, hanem a bőrük felső rétegeiben lévő fényvisszaverő/fényszűrő lapkák beállításával érik el, hogy a fény soksok színéből melyiket verje vissza és melyik színtartományt nyelje el, ezért látszik adott irányból valamilyen de ugyanakkor más szögből másmilyen színűnek ugyanaz a kaméleon. Hallottam olyat is, hogy POLAR-lencsés szemüvegen keresztük totál egyszínű minden kaméleon, ennek nem néztem még utána. Einstein pedig nem megbukott, hanem az igazi "mesék szerint" 1-est kapott anno az iskolában, ez igaz. Mint ahogyan az is, hogy feléjük akkoriban (mint nagyszüleink idejében itthon is) az 1-es volt a legjobb és az 5-ös volt a leggyengébb osztályzat. Jók lennének ezek a videó-összeállítások-gyűjtemények, eddig csak a hullámvasút-szerű énekelve beszélés zavart a videók közben de ezúttal a sok butaság is, amivel régi butaságokat akarnánk csak felülírni. Nem néztem végig, csak "beletekertem", két helyen belenéztem. Ez volt a kaméleonos és az Einsteines rész. Ezek után inkább nem is nézem tovább...
Zöld M4cska
Zöld M4cska 3 hónapja
Einstein matematikát 12 éves kora körül kezdett tanulni. Egy időnként felbukkanó történet szerint megbukott matematikából, de ez nem igaz. Matematikát Németországban kezdett tanulni, ahol a legjobb osztályzat az 1-es, Einstein pedig mindig 1-es vagy 2-es osztályzatot kapott. Középiskolai tanulmányait viszont Svájcban fejezte be, ahol a 6-os a legjobb osztályzat. Érettségi bizonyítványa szerint a svájci Aargau kantonban tette le az érettségi vizsgát, matematikából pedig 6-os osztályzatot ért el. (WIKIPÉDIA!)
Horvath Milan
Horvath Milan 3 hónapja
Háttal nem kezdünk mondatot.☺
Gacha Life
Gacha Life 3 hónapja
“Ninc isz jezucka” XD
no yaoi no life
no yaoi no life 29 napja
XDD
nand0r0 gameplay
nand0r0 gameplay 3 hónapja
Miért azt írod be a videódba hogy jézuska nem létezik? Már pedig létezik, csak NEM Ő viszi ki az ajándékokat. Szóval te nem hiszel Jézusban? 200 IQ megszencségteleníthetetlenségeskedéseitekért
Attila Solti
Attila Solti 3 hónapja
Egyiket sem
Rozina Domián
Rozina Domián 3 hónapja
Én a kaméleont nem tudtam
Dorina Szabó
Dorina Szabó 3 hónapja
8:50 Nekem a lovaglás tanárom nem valaszolt arra amit háttal kezdtünk😂😂
Ákos Tóth
Ákos Tóth 4 hónapja
A sapkás tévhit olyan mintha befejezetlen lenne... szerintem Egy Nagy tény: A föld nem lapos, de nem is kerek hanem úgy nevezett "Geoid" alakú Egy gusztustalan tény: A egy kitisztított szív fehér színű Apa: _"Háttal nem kezdünk mondatot"_ Én: *hÁtTaL nEm kEzDüNk mOnDaToT*
Ákos Tóth
Ákos Tóth 4 hónapja
Én nem fogtündérben hittem hanem anya mondta azt hogy ha megőrzöm a fogaimat, szerencsés leszek (ez még nem jelenti azt hogy kaszinóba megyek) A húsvéti tojásos sztorinál anya azt mondta, hogy a nyuszi otthon tenyésztett tyúkoktól szerzett tojásokat megfest, és úgy viszi el külön-külön a kertekbe Mivel ateistaként születtem ezért én nem Jézuskáztam hanem a Mikulásra mondtam hogy eljön 24-25-ödikén *FunFact:* Finnországban Ugyan úgy választanak meg egy "Mikulást" mint egy vezetőt
Belián Szauter
Belián Szauter 4 hónapja
Nem azért de szerintem fog vàlaszolni hogy,,A TANÀJOM MONTA”XD
Dórii.
Dórii. 4 hónapja
Anya: Ne igyál meleg vizet, mert akkor fájni fog a hasad! 2. Anya: Edd meg a kenyér héját (nem a madár XD),mert akkor pisod lesz a pofid!
Borbála Orovecné Horváth
Borbála Orovecné Horváth 4 hónapja
Felnőttként (remélem) senki nem hiszi, hogy a rágó bent marad a gyomorban! Én 10 évesen jöttem rá magamtól, hogy ez hülyeség.
Kevin Bartha
Kevin Bartha 4 hónapja
Semmi csa az anyukám a tevés tévhitben élt de én meg montam az igaságot
Kevin Bartha
Kevin Bartha 4 hónapja
Még mindig gyerek vagyok de kÖszi hogy szolsz
Alpár Baka
Alpár Baka 4 hónapja
Hát, a kaméleonos nem volt meg.
IDeoI
IDeoI 4 hónapja
Háttal azért nem kezdünk mondatot, mert nem illik egy másik emberhez úgy beszélni, hogy háttal állunk neki :D Ellenben szemtől szembe már kezdünk mondatot XD Viszont hátba szúrhatjuk a másikat ha gonoszkodik velünk :P Répától tudsz fütyülni. Mondták... Aztán mikor az ABC-t tanultuk az Ű betűnél életemben először fütyültem, cserébe egy fekete pontot kaptam teljesen igazságtalanul, mivel előtte nem tudtam fütyülni XD Persze utána napokig gyakoroltam az Ű betűt csak hogy újra fütyüljek, s végül megtanultam azt is :DDD
H. Martin
H. Martin 5 hónapja
4:35 Vágási hiba?
Krisztina Halasz
Krisztina Halasz 5 hónapja
Ha tanártól hallod, hogy háttal nem... akkor nem illik visszakérdezni.
maxcicus
maxcicus 5 hónapja
Háde ha a föld gömböjű lenne akkor nem lenne élőlény a földön, mert ahogy forog a föld le esne rólla mindenki de mindegy!
Ahmet Aris
Ahmet Aris 4 hónapja
maxcicus huhhh megnyugottam de sajnos vannak olyan hülye emberek akik ezt nem iróniából írják le😂😅
maxcicus
maxcicus 4 hónapja
@Ahmet Aris Nyugi irónia😂
Ahmet Aris
Ahmet Aris 4 hónapja
XDDDDDD Remélem irónia bár ez biztos az HÁDE XDDD
Kránicz Lajos
Kránicz Lajos 5 hónapja
3:30 NEMZETI űrállomás! =:-O
Mariann Erdős
Mariann Erdős 5 hónapja
Ha valaki egy kicsit is figyelt általános iskola felső tagozatában, akkor annak ezek nem voltak új infók, ott ezeket a tevhiteket eloszlatták. (elvileg)
Székely Timea
Székely Timea 5 hónapja
A puputevès👍🏼👍🤣🤣🤗
Bertalan Szunyogh
Bertalan Szunyogh 5 hónapja
Én a tevék púpjáról nem tudtam, hogy zsír van benne 😊
László Kiss
László Kiss 5 hónapja
A fizika tanárom azt mondta még 7-ben, hogy ha valaki azt állítja, hogy a föld lapos, vagy 100%-ig gömbölyű azt az év végén megbuktatja, senki sem bukott meg, és egyébként, ha valaki a lapos föld elmélettel jönne, akkor csak kérdezzétek meg tőle: "akkor a buborékok miért nem laposak? HHHMMMMMM?" Garantálom, hogy fingja nem lesz, mi rá a pontos és helyes válasz.
Boglárka Rupert-Kolozs
Boglárka Rupert-Kolozs 6 hónapja
, mident
Boglárka Rupert-Kolozs
Boglárka Rupert-Kolozs 6 hónapja
Mènemkeünekfer
Joseph Family
Joseph Family 6 hónapja
Nekem az ötödik... az esőcseppes téma nagyon felkapott. Felléptem egy rajzolós játékra, ahol egy közösségben ki kell találni angolul, mit rajzol az illető. Valakinek a szerver azt mondta, hogy rajzolj rain-t (Esőt) És a gyerek mogyoró agya.... Ilyen Kék Chicken Stick-eket rajzolt egy fehér dióbéllel. Mikor én rajtam került a sor, én ilyen pöttyöket rajzoltam.
J J
J J 6 hónapja
Mindegyiket tudtam már évek óta :P
Steve Puppi
Steve Puppi 6 hónapja
Nekem az mondták a rágógumi úgy készül hogy hogy megolvaszák a gumikereket és megcukrozál A gumimacit hasonló de akkor cukor helyet mézet gyümölcs lét és zselatint
Steve Puppi
Steve Puppi 6 hónapja
Mi az a fogtündér?
Máté Lovas
Máté Lovas 6 hónapja
Talan a teveset🐪🐫
Lzr._.zozifox Pro
Lzr._.zozifox Pro 6 hónapja
A rágogumi🤣
Among Us Áron Gamer
Among Us Áron Gamer 6 hónapja
Egy jézus létezik kettő jó nem ő hozza a az ajándékokat de jézus létezik ahogy isten is és ne meséld be a gyerekeknek amik nem is igazak te pénzéhes😝😠😠 és mégegyszer elmondom jézus létezik
timea kovács
timea kovács 6 hónapja
5:30 nál föld az föld alaku🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣😂😂😂🤣😂🤣😂🤣😂
Éva Nemes
Éva Nemes 6 hónapja
Az ember újszülöttként! - míg legnagyobb a fej kerülete - valóban a fején veszti a legnagyobb hőt, de ez nyilván, ahogyan nő és a teste "nagyobb" lesz, mint a feje, változik. Egyébként az viszont nem bromság, hogyha folyamat fázik a fejed, elkezd iszonyú erősen hullani a hajad.
Bianka Dibáczi
Bianka Dibáczi 6 hónapja
Mama: hattal nem kezdunk mondatot En: miert? Mama: hat mert nem illik
Kiss Zsuzsa
Kiss Zsuzsa 6 hónapja
A kaméleonos🙄🙄
Károly Nagy
Károly Nagy 6 hónapja
Az nem úgy van, hogy hoggyal nem kezdünk mondatot? 😂 😂 😂 Nekem ezt mondták sokszor.
csilloxlacee
csilloxlacee 6 hónapja
Eggyik se vólt hihető.
Dalnoki Apor
Dalnoki Apor 6 hónapja
Én téleg azt hittem,hogy lehet látni az ürböl a kínai nagy falat de ezek szerint nem 😂
Szilárd Tóth
Szilárd Tóth 6 hónapja
13 éves vagyok. Én már mindent tudok. Igen azt is tudom.
Lak Rikardo
Lak Rikardo 6 hónapja
Púpos 🐫
Swetzy
Swetzy 6 hónapja
Rosszul irtad szlovàkul a figYegmet szimplàn pozor De nem baj igy is jo vidis vagy
Zalán Nagy
Zalán Nagy 6 hónapja
A háttal a mondat elejével kapcsolatban a Háttal nem kezdünk mondat is háttal kezdődik.
Krisztián VIP
Krisztián VIP 6 hónapja
Jaaaaaaaaa nem arra mondják bocsánat
Krisztián VIP
Krisztián VIP 6 hónapja
Nekem azt mondják hogy nem szép dolog
Barna Rácz
Barna Rácz 6 hónapja
Mikulás, Jézuska, teve
Barna Rácz
Barna Rácz 6 hónapja
Ja és 10 leszek
thedarkboss 978
thedarkboss 978 7 hónapja
Az összesröl nem is hallottam
Luca Barna
Luca Barna 7 hónapja
De azzal hogy szoval kb mindeggyikkel ami itt elhangzott ja amugy te tudós vagy vagy mi hogy mindent tudsz?????
Luca Barna
Luca Barna 7 hónapja
Semmi én tudtam hogy ez mi d kamu
Áhim Szombati
Áhim Szombati 7 hónapja
Azért hiszik azt, hogy Einstein rossz tanuló volt, mert Németország egyes területein az 1-es volt a jó jegy.
Kevin Nagy ツ
Kevin Nagy ツ 7 hónapja
EZ EGY HÜLYESÉG
10 NEVETSÉGES TÉVHIT, AMIBEN RENGETEG EMBER HISZ! [LEGJOBB]
10:14
LEGJOBB [MAGYAR TOP 10]
Megtekintés 678 E
FR!ES & LIZOT - Missing You (Official Music Video)
2:36
Spinnin' Records
Megtekintés 571 E
ANIME ÉTELEK ÚJRAALKOTÁSA
32:11
Maris
Megtekintés 363 E
A MINECRAFT ÍRATLAN SZABÁLYAI! 5.
12:24
10+1 Béna ötlet, ami mégis milliókat hozott
11:51
LEHETETLEN PILLANATOK SPORTOKBAN, AMIK VALÓBAN MEGTÖRTÉNTEK...
05:58
Pokoli szomszédok #1 || RETRO HÓNAP - 01.24.
3:53:26
TheVR Streamek Official
Megtekintés 756 E
FR!ES & LIZOT - Missing You (Official Music Video)
2:36
Spinnin' Records
Megtekintés 571 E
TALÁLD KI A PONTOS ÁRÁT - Henry & Barnival
8:14
Török Ábel
Megtekintés 76 E
Doritos 3D | Flat Matthew Super Bowl LV
1:02
Mr. B*tch - Cyanide & Happiness Shorts
3:27
ExplosmEntertainment
Megtekintés 416 E